*Suliba menet (végre volt nálam toll meg papír)


Sétálsz, és egyedül vagy.
Egy hang cseng a füledbe,
Jobb,ha ma mindenki békén hagy,
Pedig nincs még itt az este.

Az eső is zuhog, ó vigye az ördög.
Óriás tócsákat lépkedsz keresztül,
Minden pillanatod céltalan töltöd,
És reményt keresel eszeveszettül,
Kamion zúg a háttérbe,
Elsuhan mellettem mikor a zebrán mennék át,
A pocsolya vize engem kap telibe,
nyaktól talpig vizes lettem, hát nahát nahát.

De szídni sincs kedved, talán már beletörődtél
hogy napok sorra így telnek el,
Nincs már ok,amiért jobban elkenődnél,
...Felejtsd már el.

*Telnek a napok, lassan egy hónapja,
Nyugtatod magad,hogy nem kellesz neki,
Visszavágynál minden pillanatba,
De semmi sem segít feledtetni,

Csak az hogy nem ír, nem szól már,
nem cseng a hangja lágyan fülembe,
nem is sóhajt többé tán,
amikor ott vagyok a közelébe.
*És hogy mi maradt belőle?
Dehogy semmi,ugyanmár,na!
Lehet,hogy ezt szeretném én hülye,
De ez így nem járja.

Lépten-nyomon követ bája,
Viccesen felemelkedő hangja.
Ha ideges kicsit horkant,
És fel van cserélődve két foga.
*Lázasan, részegen,
Hidegben,melegben,
Bólintok félszegen..
Habár nem tudod mire,
Hiszen ő jár fejemben.

És hogy mégis hogy kezdődött?
Elfelejteni nem tudnám.
A világ kiszíneződött,
Nem kicsit,sőt durván.
*Első pillanatban ismertem,
Akármi is légyen az : ismerem.
És olyan is volt amilyennek képzeltem,
Nem változtat rajta a végtelen.

És akkor teltek a hónapok,
Fokozatosan történt minden.
Néha voltak kihagyások,
De megmaradt kapcsolatunk egyszinten.
*Aztán mikor először láttalak,ó
féltem tőled,nagyon is.
Belőled csak ömlött a szó,
aztán hallattam hangom én is.

Bár reménykedtem benn,
hogy látjuk egymást,
Talán mégis a csend,
jelentett volna megoldást.

*De ó nem, kalandunk csak tovább folytatódott,
és én árgus szemekkel figyeltem minden mozzanatod,
..Jó beszélgetések voltak azok,s közben melegből lett fagy,
és találkozni újra akartunk, péntek 13 lett a nap.

*
Kétszer is láttam..
újra és újra jól éreztem magam'...
Azóta viszont érzem gondolatim szertehullanak,
De emlékeim el nem foszlanak.
Azóta szörnyekről álmodom,
Azóta a macskám sétáltatom,
Azóta nincsen már szellőnek édes hangja,
csak csípős,erős és szétverő zivatarja.
Azóta a víz keserédes,
Azóta a sima is érdes,
Azóta a csend,nem nyugalom már
A szívem azóta is...téged vár.
*bocsh darabokban

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.