egy időben sokat gondolkodtam azon, hogy mért nincs nekem olyan igazi barátnőm.

Ha egy férfival beszélek, sokkal könnyebben megtudom magam értetni, mintha egy nőnek magyarázok. A nóben mindig ott vana rivalitás érzése.. és ezt tuálom. Ha mesélek egy történetet egy nőnek, nem azt mondja, hogy hú ez szuper, mennyi mindent megéltél és milyen érdekes ez a sztori, hanem egyből elkezdi mesélni (talán már akkor mikor még be sem fejeztem a sajátom) a saját történetét és mindig egyre nagyobbat, egyre érdekesebbet próbál mondani. Nem szeretek versengeni. Ebben legalábbis nem. Sőt, ha belegondolok nem sok mindenben. szeretem ha valamiben jó vagyok és szerencsére elég sokmindenben. De ha látom, hogy valaki jobb nálam, akkor nem akarom legyőzni hanem inkább félre vonulok és keresek valami mást, amiben egy ideig én leszek a legjobb. Én mindig az aktuális barátomnak tárom ki lelkem zugait. Sosem volt az az életreszóló szerelmes barátnős legjobb barátnőm. Szerelmes? Igen.. a barátság is szerelem. (csak mint tudjuk másféle)Átlagos barátaim vannak. És végülis ha belegondolok, a volt barátaim előtt leheteki igazán őszinte.. mert ők már kaptak belőlem és a lelkemből egy darabot. :) szeretem őket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.