Vettem ma neked egy meglepit. Vagyis konkrétan magamnak, de magam álltal neked. Nem hiszem h értékelni fogod. :( Nem értékelsz semmit sem mostanában.. legalábbis kimutatva nem :( Lehet meg se mutatom :( Remélem azért megdicséred majd. Majd..

Szeretek inni. Vagyis nem is tudom. Most már nincs olyan hogy átmegyek valakihez és jól érezzük magunkat magunkban.. Muszáj valamit csinálni. Régen mindig játszottunk.. kitaláltunk valamit. Most már nem játszunk. De attól még ki kell találni valamit. Nem kell mindig inni vagy ilyesmi, de valami programot kell csinálni.. különben mi történik? Egyedül érdekesebben telik az időm, mint ha ketten szenvedünk... Kell a program. 

Hiányzik az érzés, hogy oda legyek valakiért. Vagyis oda vagyok, de nem érzem úgy, hogy felhőtlenül oda lehetek. Úgy érzem mintha mindig kicsit pofán vágnának, akárhányszor mondok valami érzelgősebbet. a Tudat alattim korhol:
-Wiki.. nem látod, hogy őt ez nem izgatja? Minek idegesíted ezekkel a faszságokkal amik eleve csak fikciók.-
-nem azok,-mondom neki, de vitatkozik velem, hogy akkor-
-miért nem kapok én is ilyeneket anélkül, hogy kezdeményeznék? Miért csak reagálások vannak és indítványok sosem?
-mert első vagyok.. még fura neki-mondom én
-Nem fura neki. Csak kedvel.. de túlspilázza.
-Nem. Tudom, hogy tényleg szeret- hitegetem magam
-Tudod, hogy nem tudja mi az, hogy szeretni.
-Ez faszság! Érzi amit érez és én hiszek neki. Sőt. Érzem is, ha velem van.
-Ha veled van..-teszi hozzá a kis mesemondóm
-De velem lesz és minden rendben lesz.. Addig meg..-
-Addig meg hitegeted magad mi?
-Addig meg hiszek benne.-és megnyugodott mosollyal a arcomon elcsitítom a kis kötekedőt...
Még gondolkozom ezen egy picit, vissza olvasom a párbeszédet és tudom, hogy minden a legnagyobb rendben. Mindig megrendülök, ha úgy érzem beleszerettem valakibe. Mindig úgy érzem én sokkal jobban oda vagyok  a másikért mint ő értem. Múltkor majdnem azt mondtam,hogy ennyire még senkit se... de tudom, hogy csak elragadott a hév. És minél jobban leszarnak, annál inkább érzem, hogy szükségem van rá. Tudom, hogy ez fordítva is így működik, és én szoktam lenni, aki leszarja a másikat, csak, hogy felerősödjenek benne az érzések, de egyszerűen nem tudom őt leszarni.. minden percben az enyémnek akarom tudni minden szavát, mozdulatát, lélegzetvételét, örömét. Minden egyes percben..

Írni akarok. Ne felejtsem el: Azúr kannás, meg volt még valami amire basszus nem emlékszem..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.