Most épp szörnyű itthon. Nem akarok kimozdulni a szobámból, mert ez az egyetlen hely, ahol jól érzem magam. A Konyhában ha egy dolgot is nem oda teszek, ahova való, vagy nem akkor, amikor kell vagy bármi, akkor jön a már 70 éves fejjel gondolkozó berökönyösödött nővérem, és hisztizik minden faszságon. A mosogatóban volt egy csomó rízs, én főztem én hagytam ott, de ahelyett, hogy ugyanannyi mozdulattal kidobta volna a kukába ő inkább kihalászta és rábaszta a pultra. Mondom ezt mért raktad ide? Rám se néz, meg se szólal, akár csak egy 5 éves. Szörnyű vele lakni. Vannak ilyen hülye beteges mániái, finnyás, ő nem iszik más után, kesztyűben mosogat, papucs kell mindenhova, külön tisztálkodó szerek, nem ül le a wc-re. Ezzel mind nem lenne bajom, ha ellenkező esetben nem vetne meg téged. Nem kicsit hipohonder és folyton fertőzéseket kap, gondolom már ilyen bebeszélt módon. Ilyenkor olyan bunkó, egyik pillanatról a másikra egy kis kosztól, vagy lehet felőlem nagy és undorító kosz is, de ez nem normális, hogy mérges legyél tőle, rábaszd kb a másikra, agresszív és utálatos legyél. Aztán. Azt hittem ez változni fog, de bármi van, én vagyok az első akit elő álltanak. Ha bekapcsolva marad a főzőlap, kérdezés nélkül rám kenik, mikor mondjuk nem is főztem. Mi ez emberek?? Ha meg egy kis segítség kéne, hogy légyszi vigyél már be Pestre mert nincs bérletem és a jegyek feleslegesen kurva drágák, semmi részvét csak én vagyok a követelőző fasz, hogy hogy juthat ilyen eszembe, hogy megszakítom az életritmusukat. Kiábrándító. Szívtelen és nem értem mért kell egyáltalán bármikor is így beszélni egymással? Mi a szarra jó? Csak dühöt szít. Szerintem nem vagyok már gyerek. Most érzem, hogy visszanyomnak a gyerek helyzetbe és rohadtúl nem élvezem. Meg ne elemezgessetek a nap 24 órájában. Most keltem egy órája és azóta 3szor megkaptam, hogy mi ez a kedvtelenség, mi van az arcomon, és jönnek a kötelező beszélgetések. Ha kedvtelen vagyok nem egyértelmű, hogy nem akarok csevegni? Érdemi beszélgetést meg olyan ritkán hallok. Hagyjatok a miujság itt ott, ez az kérdésekkel. Ha valamit megakarok osztani megfogom. Csevegni meg kicsit sincs kedvem. Nézz már rám. Jó beszélgető partnernek tűnök épp? Nem.. akkor ne próbálj meg azt csinálni belőlem, hanem hagyj békén. Esetleg belegondolhatsz mért vagyok kedvtelen. Egyszerre vagyok két pozícióban. Egy csomó faszságot egyedül kell megoldanom, ez így rendben is van, megoldom had legyek felnőtt, ne segíts. De akkor kurvára nincs jogod ezek után még mindig gyerekként kezelni, vagy ha igen akkor meg segíts a többit is megoldani. Senki egy szemernyit nem törődik azzal, hogy én most elköltöm minden még nem is létező pénzem, rohadtul nem marad semmi nyaralni és ahelyett, hogy beszélnénk erről, fesztült vagyok tőle, mindenki becsukja a szemét, hogy most nem tud segíteni, de emberek.. nem csak anyagi támogatás van hanem lelki is. Esetleg levehetnétek egy nagy zsák szorongást a vállamról és legalább beszélhetnénk róla. Annyira érzem, hogy elakarok költözni. Elegem van a fehér falú szobákból.. rohadtúl hangulattalan és nem akarok Fehér hálószobát. (Angliában eddig csak abban voltam)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.