Rosz érzéssel kelek fel már nemtudom hányadik napja, mert nics semmi dolog amért érdemes lenne élni. Semmi ambícióm nncs, életcéljaim is egyre kevesebb, vagy már egyáltalán, az álmamról rég letettem, céltalanulm meg világtalan vagyok.... csak vegetálok nap mint nap. Elképzelésem nincs, mit fgok csinálni a jövőben, akartam író lenni: szakirodalmat nem akarok, valami érdekes képzelt regény.. ahhoz meg nemtudom.. én magamnak írnék, nem az olvasónak. A többihez meg mind szaskképzés kéne?? én nem akarok szakképzést.. hajj.. annyira nicns elképzelésem. De akkor hadjuk a foglalkozást.. mi az amért még érdemes lenne élni?? Barátok miatt?? Már neharagudjatok, de nemhiszem hogy nekem vannak olyan barátaim akik nem tudnának nélkülözni. Persze fontosak nekem, meg nyilván én is, de ez nem egy életcél, hogy a barátok. Szerelem?? Hujujj.. mennyi is az esélye, hogy kifogok egy hozzám illő fiút aki tényleg hozzám illik és nem esek bele a bájába?? Hát nagyonkevés... és rájöttem, hogy a szerelem igenis életcél. és csak akkor igazi szerelem, ha már életcél és nem szükséglet. De ez az életcél jövőbeli, és nem 15 éves korombeli. Bízzak abban, hogy a férjem majd eltart?? Én meg találok valami kissebb munkát?? Ez is lehetséges.. De annyira belém van táplálódva, hogy: ha én nem teszek meg valamit, akkor az nem is fog létrejönni. Tehát ha én nem dolgozom, akkor nem lesz pénz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.